"Most pillanat" a terápiában

"A terápiában az ember gyakran nincs teljesen "ott", a jelenben. Lézeng valahol, a múltban, a jelenben vagy akár a jövőben. Ám abban a pillanatban, amikor a most-pillanat elérkezik, minden más elfelejtődik és mindkét partner két lábbal van a jelenben. A jelenbeliség kitölti az időt és a teret. Csak a most van."
(...)
"Amikor egy most pillanat bekövetkezik, a terapeuta nehéz feladattal szembesül, amelyre nincs feltétlenül felkészülve. A most-pillanat természete általában többet igényel, mint technikailag elfogadható reagálást: egy találkozás pillanatot. A találkozás -pillanat olyan speciális formája a jelen pillanatnak, amely megoldja a most-pillanat teremtette válságot. A találkozás-pillanat a személyközi "összeillőséget" hívja ki, ahol mindkét partner megosztja a tapasztalást  és az implicit tudást. A most-pillanat autentikus választ követel, amely a lokális szintű helyzethez igazodik.
Spontánnak kell lennie és viselnie kell magán, hogy úgy mondjam a terapeuta személyes aláírását."

Daniel N. Stern: A jelen pillanat

Fekete hattyú....fény és árnyék

"Lazaság" és együtt alkotás a terápiában

A lazaság "gondolat-elvétés-javítás-kidolgozás" módon dolgozó két elme kölcsönhatása, akik megosztva teremtik meg hasonló világukat.Az egymáshoz láncolódás ( néha igen lazán), a kapcsolati lépések és a jelen pillanatok spontán, előre jelezhetetlenül követik egymást lépésről lépésre, sok elvétéssel, félreértések és tétovázások árán.
(....)
A lazaságot, nem szabad sem kikerülni, sem sajnálkozni a létén. Szükséges ahhoz, hogy megérthessük a kölcsönösen kreált előrehaladó folyamat szinte határtalan kreativitását.
A lazaságnak kevés értéke lenne, ha nem a kölcsönös kreativitás kontextusában létezne.
(...)
A lazaság valami olyasfélét hoz létre, amit inkább megélni kell semmint megérteni.

Az elvétés nem lazaság.
(...)
....a lazaság csak akkor lehet kreatív, ha jól megszabott keretek között tartják. Enélkül, csak káosz.
Ezért a terapeutának olyan technikával és elméleti kerettel szükséges dolgoznia, melyeket jól ismer és kényelmesen tud használni."

Daniel N. Stern: A jelen pillanat

A "most" pillanata

"......az időt, érzékszerveinken keresztül, csupán áttételesen tapasztaljuk meg. Az idő - elménk szüleménye. Csupán elképzelve a dolgokat semmit nem tudunk azok idejéről.
 A természettudományban és a mindennapi életben az antik görögök kronosz- felfogását, azaz az idő objektív mértékét használjuk, éppúgy a legtöbb pszichológiai elméletben is. A kronosz világában a jelen pillanata egy tovahaladó pont a múlt és a jövő között, függetlenül attól, hogy a múlt és a jövő között egyenest, spirált vagy körforgást képzelünk-e el. A jelen pillanata folyamatosan mozog és haladásában múlttá emészti a jövőt."
 (....)
A mikor megéljük a jelen pillanatot, nem tudjuk azt a nyelv által kínált eszközökkel lefedni. Azok csak utólagos konstrukciók. Vajon mi a különbség a szavakba foglalt és az eredetileg megélt verzió között?
(...)
A jelen pillanat minden olyan lényeges elemet tartalmaz, melyből egy megélt történet áll. Egy nagyon különleges történet, mert úgy éljük meg, ahogyan éppen történik, és nem úgy, ahogyan utána megfogalmazzuk. Alapvetően nem verbális élmény, és nem szükséges szavakba önteni, sőt nehéz is. A legtöbb történethez képest nagyon rövid. Általában múló érzelmekből áll, melyek feltárulnak, de nem tevődnek át szavakba.
(...)
.....a megélt élmény történetté alakításának, vagy tudatosulásának oka kell legyen. Valaminek történnie kell, hogy pszichológiailag életre keljen. Az indító mechanizmus lehet az újdonság, a váratlanság, egy nehézség, egy ütközés, vagy bármely más megoldandó zavar.
 A történések egyszerű sora ehhez nem elég.
(...)
A jelen pillanat mint megélt történet, meg is osztható. Amikor ez történik belép a személyköziség. Abban a pillanatban, amint valaki részt tud venni egy másik személy megélt történetében, vagy közös történetet képesek együtt kreálni, egy újabb típusú emberi kapcsolat jön létre.
(...)
Úgy tűnik sok vizuális művészet, mint pl. a festés vagy a fényképezés nem rendelkezik időkontúrokkal, hiszen a "megfagyott" pillanatot örökítenek meg. A mű idő nélkülivé válik.
Ám ez, csak a kész alkotásra igaz, a fénykép vagy festmény nézésére, befogadására már nem."


Daniel N. Stern: A jelen pillanat

Nagyszénási Máté

Tarhosi álom

Ha jössz szívem, - a réten át gyere,
aztán fordulj a nyárfasor fele,
aztán ( felém - lejtésű hajlamon)
ereszkedj le a szelíd hajlaton.

Nézd, nem a domb, a kétely meredek,
Ám azon túl már földközel lebeg
az ég - egünk - s a küzdelmes világ:
vásznába törli izzadt homlokát.

Hát arról jöjj - hol ábránd és való -
játékekével egybeszántható,
s telekkönyvezettek a mániák,
Ha jössz szívem, a Rozsda erdőn át

gyere. - Tudod, ahol a gyalogút
talpunk alól az árokba gurult,
és egyirányú ösztönöd alatt
megnyílt a szerteágazó tudat

benned. S alázuhantál. Ámde én
fennakadtam egy szilvaág hegyén,
s azóta nyársán - immár nélküled -
forgat az özvegyült önkívület

madárijesztőként. - Lásd az vagyok. -
Gyűjtsd kosaradba a kendermagot
( hiányodban elpergett időt)
és szórd elém egy éhes délelőtt:

hadd szemelgessem - jó ízed - hívem,
- ha még egyszer jössz, így gyere szívem.
Meg úgy, hogy mard belém magad erős
foggal - : rögeszmésbe az eszelős -

meg úgy, hogy fojtogass olyan puhán,
mint egy nyárvégi lusta délután -
s egy véraláfutásos alkonyon
úgy jöjj, mint az utolsó alkalom -

meg úgy, mint a suhogó sejtelem,
de ön - és közveszélyes éjjelen.
 - Ha jössz szívem a réten át gyere,
aztán fordulj a nyárfasor fele,

ám onnét oldódj az időbe át:
terjedj, mint százados babonák
...és én elhiszlek. S zúdulj, mint vadvizek
e mosdatlan világra. - Szelídebb

sodrással pedig áradj énfelém,
áradj, mint a jóillatú remény,
mint a nyárfaerdő lehelete:
ha jössz, szívem. De meztelen gyere!

 / Ábránd és valóság/

"Arról, hogy senki nem tud segíteni

Beletörődni, hogy ember nem tud segíteni. Nincs az a nő és nincs az a barát. Belenyugodni, hogy talán nem is kell segítség: ez a vergődés, ez a reménytelenség, ezek a pillanatnyi megoldások, ez az örök megoldatlansága mindennek, ami emberi, ez éppen a feltétele annak, hogy ember maradjál és emberi módon fejezd ki magad a világban."

Márai: Füves könyv - gyógyító gondolatok

Hogyan születik a művészetterapeuta?

Például így:
"....Nem emlékszem rá pontosan, hogy mikor, de egyszer csak elfogott a késztetés, hogy rajzoljak, amiben kisgyermekként mindig is örömöt leltem.
Filctollakat, és írótömböket vásároltam. Firkálgattam; hagytam, hadd menjen a kezem, amerre akar. Nem állt szándékomban rajzolni semmi meghatározottat, hiszen a legcsekélyebb összpontosításra sem lett volna erőm. Egy nap kerek ábra került a papírra. Nagyon egyszerű volt: különböző színű, koncentrikus körök. Miután befejeztem, felfigyeltem rá, hogy egy kicsit megkönnyebbültem.
Egyre nagyobb izgalommal vártam az estéket, amikor előszedhettem a rajzeszközöket, és munkához láthattam. Éreztem, tudtam, hogy a rajz valamiképp segíthet begyógyítani a sérüléseimet. Eszembe jutott, hogy a művészet talán másoknak is a segítségére lehet. Némi kutakodás után megtudtam, hogy a művészetet lelki egészségünk egyes szakértői a művészeti terapeuták alkalmazzák a lélekgyógyászatban.
A művészeti terápia felfedezése irányt szabott az életemnek. Megszereztem a szükséges képzést, és bejegyzett művészeti terapeuta lettem. Egyéni, és csoportos foglalkozásokat kezdtem tartani, ahol a résztvevők mélyre mutató jelképekben bővelkedő képei szolgáltatták a kommunikációs közeget."
Susanne F. Fincher: Mandalakészítés