"Úgy néztem magamra mindig,
ahogy csodára nézni illik,
csodára, az ember fiára,
kezeire, nyírott hajára."

2012. május 14., hétfő

Az elme terhe

Két vándorló szerzetes egy folyó partjára ért, ahol egy fiatalasszonnyal találkoztak. Az asszony megkérte őket, vigyék át a túlsó partra. A szerzetesek haboztak, mert fogadalmuk szerint nem érintkezhettek nőkkel, de végül elhatározták, segítenek a fiatal asszonynak.
Az egyik szerzetes a hátára vette a nőt és átgázolt vele a túlsó partra.
A fiatal asszony illőn köszönetet mondott, majd elsietett.
Néhány órával később megszólalt az egyik szerzetes:
- Testvérem, nagy hibát követtél el, amikor felvetted a hátadra azt az asszonyt. A fogadalmunk szerint nem érintkezhetünk nőkkel, s te mégis megtetted.
Megcsóválja a fejét a másik szerzetes.
- Ej, testvérem! Én már a folyó partján letettem azt az asszonyt, de te még mindig az elmédben cipeled!

Zen tanmese

2012. május 13., vasárnap

A "most" pillanata

"......az időt, érzékszerveinken keresztül, csupán áttételesen tapasztaljuk meg. Az idő - elménk szüleménye. Csupán elképzelve a dolgokat semmit nem tudunk azok idejéről.
 A természettudományban és a mindennapi életben az antik görögök kronosz- felfogását, azaz az idő objektív mértékét használjuk, éppúgy a legtöbb pszichológiai elméletben is. A kronosz világában a jelen pillanata egy tovahaladó pont a múlt és a jövő között, függetlenül attól, hogy a múlt és a jövő között egyenest, spirált vagy körforgást képzelünk-e el. A jelen pillanata folyamatosan mozog és haladásában múlttá emészti a jövőt."
 (....)
A mikor megéljük a jelen pillanatot, nem tudjuk azt a nyelv által kínált eszközökkel lefedni. Azok csak utólagos konstrukciók. Vajon mi a különbség a szavakba foglalt és az eredetileg megélt verzió között?
(...)
A jelen pillanat minden olyan lényeges elemet tartalmaz, melyből egy megélt történet áll. Egy nagyon különleges történet, mert úgy éljük meg, ahogyan éppen történik, és nem úgy, ahogyan utána megfogalmazzuk. Alapvetően nem verbális élmény, és nem szükséges szavakba önteni, sőt nehéz is. A legtöbb történethez képest nagyon rövid. Általában múló érzelmekből áll, melyek feltárulnak, de nem tevődnek át szavakba.
(...)
.....a megélt élmény történetté alakításának, vagy tudatosulásának oka kell legyen. Valaminek történnie kell, hogy pszichológiailag életre keljen. Az indító mechanizmus lehet az újdonság, a váratlanság, egy nehézség, egy ütközés, vagy bármely más megoldandó zavar.
 A történések egyszerű sora ehhez nem elég.
(...)
A jelen pillanat mint megélt történet, meg is osztható. Amikor ez történik belép a személyköziség. Abban a pillanatban, amint valaki részt tud venni egy másik személy megélt történetében, vagy közös történetet képesek együtt kreálni, egy újabb típusú emberi kapcsolat jön létre.
(...)
Úgy tűnik sok vizuális művészet, mint pl. a festés vagy a fényképezés nem rendelkezik időkontúrokkal, hiszen a "megfagyott" pillanatot örökítenek meg. A mű idő nélkülivé válik.
Ám ez, csak a kész alkotásra igaz, a fénykép vagy festmény nézésére, befogadására már nem."


Daniel N. Stern: A jelen pillanat

Önismeret

" A legnagyobb hazugság, amivel valaha is szembe kellett néznem, ez volt:
            Az élet egy énrólam szóló történet."

Donald Miller: Kék, mint a jazz

Önismeret



"Arról, ami az élet igazi élménye

Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése.
A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi - sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és a rosszhoz az emberekhez a szenvedélyekhez való viszonyunkról.
Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak ezt az élményt kerestem az életben."

Márai: Füves könyv - gyógyító gondolatok
Nagyszénási Máté

Tarhosi álom

Ha jössz szívem, - a réten át gyere,
aztán fordulj a nyárfasor fele,
aztán ( felém - lejtésű hajlamon)
ereszkedj le a szelíd hajlaton.

Nézd, nem a domb, a kétely meredek,
Ám azon túl már földközel lebeg
az ég - egünk - s a küzdelmes világ:
vásznába törli izzadt homlokát.

Hát arról jöjj - hol ábránd és való -
játékekével egybeszántható,
s telekkönyvezettek a mániák,
Ha jössz szívem, a Rozsda erdőn át

gyere. - Tudod, ahol a gyalogút
talpunk alól az árokba gurult,
és egyirányú ösztönöd alatt
megnyílt a szerteágazó tudat

benned. S alázuhantál. Ámde én
fennakadtam egy szilvaág hegyén,
s azóta nyársán - immár nélküled -
forgat az özvegyült önkívület

madárijesztőként. - Lásd az vagyok. -
Gyűjtsd kosaradba a kendermagot
( hiányodban elpergett időt)
és szórd elém egy éhes délelőtt:

hadd szemelgessem - jó ízed - hívem,
- ha még egyszer jössz, így gyere szívem.
Meg úgy, hogy mard belém magad erős
foggal - : rögeszmésbe az eszelős -

meg úgy, hogy fojtogass olyan puhán,
mint egy nyárvégi lusta délután -
s egy véraláfutásos alkonyon
úgy jöjj, mint az utolsó alkalom -

meg úgy, mint a suhogó sejtelem,
de ön - és közveszélyes éjjelen.
 - Ha jössz szívem a réten át gyere,
aztán fordulj a nyárfasor fele,

ám onnét oldódj az időbe át:
terjedj, mint százados babonák
...és én elhiszlek. S zúdulj, mint vadvizek
e mosdatlan világra. - Szelídebb

sodrással pedig áradj énfelém,
áradj, mint a jóillatú remény,
mint a nyárfaerdő lehelete:
ha jössz, szívem. De meztelen gyere!

 / Ábránd és valóság/

"Arról, hogy égni is kell

Mint a máglyán, úgy kell égni. Mint aki tudja, hogy valamiért égetik el, s nem tehet, nem is akar tenni semmit ez ellen. Nem elég megismerni az igazságot, nem elég megszövegezni, nem elég bátran kimondani: égni is kell érette, elégni, az élet anyagát, a test szövetét is odadobni a lángoknak, melyek egyszerre perzselnek kívülről és belülről. Ezt a máglyát, melyre végül is oda kell állni minden embernek, aki az igazat akarja, ketten akarják: a hóhér és az áldozat. Nem lehet a végén megegyezni. minden gyakorlat, tapasztalás, óvatosság hiábavaló. Nem segít semmi, a végén el kell égni, ha azt akarod, hogy valami megmaradjon abból, ami életed értelme volt."

Márai: Füves könyv - gyógyító gondolatok
"Arról, hogy senki nem tud segíteni

Beletörődni, hogy ember nem tud segíteni. Nincs az a nő és nincs az a barát. Belenyugodni, hogy talán nem is kell segítség: ez a vergődés, ez a reménytelenség, ezek a pillanatnyi megoldások, ez az örök megoldatlansága mindennek, ami emberi, ez éppen a feltétele annak, hogy ember maradjál és emberi módon fejezd ki magad a világban."

Márai: Füves könyv - gyógyító gondolatok