"Úgy néztem magamra mindig,
ahogy csodára nézni illik,
csodára, az ember fiára,
kezeire, nyírott hajára."

2012. május 14., hétfő

Az elme terhe

Két vándorló szerzetes egy folyó partjára ért, ahol egy fiatalasszonnyal találkoztak. Az asszony megkérte őket, vigyék át a túlsó partra. A szerzetesek haboztak, mert fogadalmuk szerint nem érintkezhettek nőkkel, de végül elhatározták, segítenek a fiatal asszonynak.
Az egyik szerzetes a hátára vette a nőt és átgázolt vele a túlsó partra.
A fiatal asszony illőn köszönetet mondott, majd elsietett.
Néhány órával később megszólalt az egyik szerzetes:
- Testvérem, nagy hibát követtél el, amikor felvetted a hátadra azt az asszonyt. A fogadalmunk szerint nem érintkezhetünk nőkkel, s te mégis megtetted.
Megcsóválja a fejét a másik szerzetes.
- Ej, testvérem! Én már a folyó partján letettem azt az asszonyt, de te még mindig az elmédben cipeled!

Zen tanmese

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése